Anyakönyvi hivatal
Az anyakönyvi hivatal a fizikai személyek személyi változásairól szóló állami nyilvántartás. Mindazokról szól, akik Szlovákiában születtek, kötöttek házasságot, vagy haltak meg, illetve azokról a szlovák állampolgárokról szól, akik külföldön születtek, kötöttek házasságot, vagy haltak meg. Az anyakönyvi hivataltól kérhetőek ki:
-házasságlevél
-halotti bizonyítvány
-születési bizonylat
Az anyakönyvet a hivatal egy példányban vezeti. Bejegyzésre írásbeli bejelentés alapján kerül sor, a születési anyakönyvi bejegyzés a szülő szóbeli bejelentése alapján is megtörténhet.
Tudnivalók jegyesek számára
A házasságkötés előtt a Szlovák Köztársaság állampolgárai a házasságkötés helyszíne szerint az illetékes anyakönyvi hivatalnak az alábbi iratokat kötelesek benyújtani:
-születési anyakönyvi kivonat
-állampolgárságot igazoló irat
-lakhelybizonylat
Özvegyek házasodási szándéka esetében
-az elhalálozott házastárs halotti anyakönyvi kivonata, illetve a megszűnt házasságot igazoló házassági anyakönyvi kivonatot.
Elvált személyek házasodási szándéka esetében
-szükséges a jogerős bontóítélet, vagy a házasságot érvénytelenné nyilvánító jogerős bírósági határozatot.
Egyéb esetben:
ha 16 évesnél fiatalabb személyről, vagy korlátozott cselekvőképességű személy kíván házasságot kötni, ebben az esetben a házasságkötést engedélyező jogerős bírósági határozatot is be kell nyújtani.
Hitelesítés
Aláírás hitelesítése 0,50 Є /15,-Sk/ aláírásonként
Okmányok hitelesítése 1,50 Є /45,20 Sk/ okmányonként
Az aláírás hitelesítésével igazoljuk, hogy az adott okmányon szereplő aláírás az aláíró személyéhez tartozik.
Az aláírás hitelesítésénél feltétlenül szükséges az adott személy jelenléte.
Erkölcsi bizonyítvány hitelesítése 1,50 Є /45,20 Sk/
A hitelesítéshez szükséges okmányok:
-személyazonossági vagy útlevél
-az okmány aláírással ellátva, amit hitelesíteni szeretnénk
Fénymásolat hitelesítése
Szükséges okmányok
-eredeti okmány
-eredeti okmány fénymásolata
2009-es évben kötöttek házasságot:
1. Nagy Zoltán - Žák Katalin - március 28.
2. Hidaši Henrich - Gombos Melinda - május 2.
3. Borka Gábor - PaeDr. Nagy Hajnalka - május16.
4. Keszi Szabolcs - Keszeli Katalin - május 23.
5. Huszár Péter - Bugár Zsuzsanna - május 30.
6. Bugár Tibor - Madarász Anikó - június 4.
7. Mgr. Molnár Kristián - Ivicze Mónika - július 11.
8. Hegedűs János - Győri Anikó - augusztus 15.
9. Halász István - Csápai Denisa - szeptember 5.
10.Ing. Zahorcsek Zoltán - Mgr. Juhos Mária - szeptember 12.
11.Nyilfa Gábor - Sárkány Melinda - szeptember 19.
12.Ing. Kacz Péter - Mgr. Fray Éva - szeptember 26.
13.Menyhárt Árpád - Bartalos Ildikó - szeptember 26.
14.Puskás Tamás - Ing. Győri Ildikó - október 3.
15.Ing. Nagy Pál - Deák Annamária - október 24.
16.Almási Béla - Almási Anikó - november 18.
2009-es évben elhunytak névsora:
1. Bugár János - 1934. január 26. h.sz. 801
2. Sárkány Lőrinc - 1937. március 4. h.sz. 405
3. Juhos Ferenc - 1933. március 21. h.sz. 264
4. Molnár Erzsébet szül. Varga - 1930. március 22. h.sz. 96
5. Kürti Fábián - 1943. március 27. h.sz. 984
6. Bugár Dániel - 1937. március 29. h.sz. 504
7. Győri Anna szül. Hencze - 1937. április 23. h.sz. 783
8. Király Dezső - 1942. április 28. h.sz. 1112
9. Erdélyi István - 1919. május 2. h.sz. 149
10.Bugár Lajos - 1958. május 8. h.sz. 1130
11.Molnár Irma szül. Győri - 1935. május 11. h.sz. 623
12.Győri Erzsébet szül. Sárkány - 1935. május 18. h.sz. 482
13.Tóth Veronika szül. Bihercz - 1951. május 25. h.sz. 1060
14.Lénárt Ernő - 1918. július 1. h.sz. 768
15.Sándor Árpád - 1944. július 2. h.sz. 510
16.Morvai Ida szül. Menyhárt - 1918. július 3. h.sz. 675
17.Juhos Imre - 1927. július 4. h.sz. 253
18.Kürti István - 1956. július 8. h.sz. 124
19.Radványi Pál - 1971. július 22. h.sz. 332
20.Nyilfa Lajos - 1932. augusztus 2. h.sz. 184
21.Ágh Ilona szül. Sárkány - 1925. augusztus 3. h.sz. 162
22.Bartalos Szilvester - 1950. augusztus 13. h.sz. 572
23.Bugár László - 1939. augusztus 15. h.sz. 76
24.Sárkány Margit szül. Erdélyi - 1922. augusztus 19. h.sz. 263
25.Varga Anna szül. Sárkány - 1924. augusztus 24. h.sz. 387
26.Nagy Julianna szül. Bartalos - 1923. szeptember 2. h.sz. 315
27.Erdélyi Károly - 1954. október 13. h.sz. 474
28.Bartalos Sándor - 1943. október 24. h.sz. 499
29.Bugár Magdaléna szül. Gombos - 1925. november 29. h.sz. 444
30.Lukács Jolán szül. Borka - 1928. december 5. h.sz. 590
Önkormányzat
Intézmények
-
Szervezetek
Feliratkozás a hírlevélre
All rights reserved Obec Trstice © 2011 - Created & hosted: DesigNet, s.r.o.
