Galambászat
|
A postagalamb-tenyésztés, mint sport, szervezet formájában működik községünben. A 2005-ben indult csoportnak 19 tagja van, elnöke Bartakovics Zoltán. A tagok között találhatók fiatalabbak és idősebbek egyaránt. A „klubhelység“ a régi községi hivatal udvaron található. A galambászok innen küldik a versenyekre galambjaikat. Juhos Zsolt a szervezet egyik tagja rendszeresen versenyez: "A versenyeket hétvégente rendezik. A galambok általában szombaton indulnak és vasárnap délelőtt, vagy délután érnek haza. Ez főleg attól függ, hogy mekorra távolságot repülnek“. A galambászat egy sport a tenyésztő, de főleg a galamb számára, hiszen a több száz kilométeres távok repüléséhez jó kondícióban kell lennie az állatnak. A jó erőnlét eléréséhez pedig edzések kellenek. Egy galambásznak naponta legalább két órát az állatok között kell lennie. Ebbe beleszámít az etetés a takarítás és a röptetés is. Ezek az edzések a galambház körül folynak. Egy röptetés reggel, egy este, hogy a galamb ne lustuljon el. A vándormadarak megérkeztével kezdődnek a keményebb tréningek, mikor autóval néhány kilométeres távolságra elviszik a galambokat, és onnan repülnek haza. Most van az az időszak, amikor összepárosítjuk a galambokat. A kisgalambok a kikelés után kb. 5 héttel már önállóan repülnek. Május elsejével kezdődnek a versenyek. Évente 19 verseny van. Van, hogy a galamb akár 500-600 kilométert is lerepül egy hétvége alatt. A versenyfilozófiája mindenkinek más. A madarat is motiválni kell, hogy minél hamarabb hazaérjen. Ezt mindenki másképp oldja meg. Van, aki csak a hímet küldi el és a párja várja őt haza. A galambok lábán található egy mikrocsip, mely rögzíti az állat adatait, a repülés sebességét a táv hosszát. Eszerint van értékelve az idény végén a galamb teljesítménye. A galambversenyek a nyári hónapokban zajlanak, májustól egészen szeptemberig. A fiatal, idei galambok is vannak versenyeztetve. Augusztusban kezdődnek az ő versenyeik. Már fiatal korukban meg vannak tanítva arra, hogy neki versenygalambnak kell lennie, ahogy a lovaknál is van. A fiatalokra nagyon kell figyelni, mert védtelenebbek a ragadozó madarakkal szemben. Gyakran előfordul az is, hogy a galambok nem jönnek haza az útról. Sajnos egyre több a ragadozó madár, ez az egyik oka annak, ha a galamb nem jön haza. A legtöbb versenyt Csehországban rendezik és tudjuk, hogy ott nagyon erős radarok vannak. Ha egy ilyen radart bekapcsolnak, az megzavarja a galamb tájékozódását. Ugyanez a helyzet a napkitörésekkel. Mivel a galambok a mágnesesség alapján tájékozódnak egy ilyen erős kitörés is összezavarhatja őket. Egy galambásznak a verseny előtt nemcsak a galambra kell figyelnie, hanem a Napra és az időjárásra is. Egy másik veszély a galambokra nézve az, hogy nagyon sok betegséget hordoznak magukban. Ezek komoly gondokat okozhatnak, ha a galamb nincs rendesen kezelve. Ezért a táplálék mellé különböző ásványi anyagokat és vitaminokat kevernek, hogy az állat egészséges legyen. A galambok ki vannak értékelve. Minden kerületből a legjobb 20 galamb mehet az éves kiállításra. A legeredményesebb galambokkal rendelkező kerület részt vehet az olimpián. Tavaly egy szlovákiai galamb nyerte meg a legnagyobb presztízzsel rendelkező világversenyt. A mi galambjaink is szép eredményeket érnek el a versenyeken. Kerületi szinten a fiatal galambok versenyén tavaly 80 tenyésztő közül az első 10-ben 7 nádszegi tenyésztő volt. De ez egy olyan hobbi, ahol az eredmények nem nagyon számítanak. Itt az állat szeretete a legfontosabb. Laikusoknak az összes galamb egyforma, ha viszont naponta valaki órákat együtt van az állatokkal, megismeri a szokásaikat, tudja, kiktől származnak, milyen a teljesítményük. Minden postagalambnak más a színe, más a mintája. Szerintem ez tényleg csak hosszas nézegetés után derül ki, egy galambász viszont első blikkre meg tudja állapítani, ki kicsoda az állományban. A galambok helye a galambház. Mindegyiknek megvan a saját helye, ott van az ő élete, családja. Bár vannak fiatalok is a szervezetben, az utánpótlás mindig jól jön. A galambászat elsősorban olyanoknak való, akik szeretik az állatokat és van idejük arra, hogy foglalkozzanak velük. Mi szívesen támogatjuk az új tagokat. Ha valakit érdekelne, eljöhet szombatonként a községháza udvarára, vagy bármelyik galambászhoz. Segítünk neki, hogy el tudja kezdeni ezt a sportot. A galambászat nincs sem korhatárhoz, sem nemhez kötve. Szeretnénk, hogy a fiatalok is jobban megismerjék, megszeressék ezt a sportot. Egy állatnak, legyen szó bármilyen fajtáról, rengeteg gondoskodásra van szüksége. Véleményem szerint a galamb is egy nagyon szerethető állat, amely ugyanúgy ragaszkodik a „szülőházhoz“, mint mi a sajátunkhoz. A postagalamb régen híreket vitt egyik helyről a másikra. Ma már nincs rá szükség ilyen téren, mégis vannak olyanok, akik nem hagytak fel a tenyésztésével. Nekik ez hobbi, ez a kikapcsolódás. Bartalos Éva |
Önkormányzat
Intézmények
-
Szervezetek
Feliratkozás a hírlevélre
All rights reserved Obec Trstice © 2011 - Created & hosted: DesigNet, s.r.o.
